JM!

A szokásokhoz híven március 15-én részt veszünk a városi megemlékezésen, természetesen díszőrséget állunk és koszorúzunk is. Koszorúzásra szeretnék kérni embereket. Elsősorban a Cserkész korosztályból, de jöhetnek nagyobban is (ha nincsen ott a vezetett őrsük). Fontos hogy aki jön az bírja állva végig a menetet és a megemlékezéseket is. Aki jönne koszorúzni, az szóljon nekem előre, hogy körülbelül tudjuk a létszámot. Kb.10-12 ember kéne! ŐVk kérlek hirdessétek minél hamarabb és jelezzétek a jelentkezőket!

zastloTalálkozó: Városháza előtt 09:00-kor (a zászlótartóknak és koszorúzóknak). Legyetek ottt időben, mert a pelerineket is fel kell venni és jó lenne elpróbálni a mozgásokat!

Feladat: majd a helyszínen pontosítunk mindent, de két zászlót kell majd tartani a városházánánál egy-egy kísérővel, illetve szintén két zászlót kell a temetőben is. A menetet is a cserkészek vezetik (a huszárok után). Általában 7 koszorú szokott lenni amit el kell helyeznünk, szerintem most is kb ennyi lesz.

Ruházat: kokárda, cserkészing, nyakkendő, fekete hosszú nadrág, fekete ünneplő cipő (fekete zoknival), lehetőleg sötét egyszínű de mindenképpen kapucni nélküli kabát vagy pulcsi (aki nem ilyen ruhában jön az sajnos nem fog tudni koszorúzni, ugyanis nem szeretném ha egy szedett-vedett társaságnak néznénk ki). Készüljetek arra, hogy lehet hideg lesz.

Szeretnék kérni egy kis segítséget a pelerinek és a kalapok szállításához, aki szívesen segítene jelezze nekem! Köszi!
Többieknek: akik nem koszorúznak, 09:20 környékére jöjjenek a városháza elé egyenruhában, kokárdával.

Pali