Jó munkát!
Március 17-én pénteken 18:00-kor lesz a cserkész keresztút a Vízivárosi templomban! Az alkalmon egyenruhában vegyünk részt.Gyertek, készüljünk közösen Urunk feltámadására!

JM!
A szokásokhoz híven március 15-én részt veszünk a városi megemlékezésen, természetesen díszőrséget állunk és koszorúzunk is. Koszorúzásra szeretnék kérni embereket. Elsősorban a Cserkész korosztályból, de jöhetnek nagyobban is (ha nincsen ott a vezetett őrsük). Fontos hogy aki jön az bírja állva végig a menetet és a megemlékezéseket is. Aki jönne koszorúzni, az szóljon nekem előre, hogy körülbelül tudjuk a létszámot. Kb.10-12 ember kéne! ŐVk kérlek hirdessétek minél hamarabb és jelezzétek a jelentkezőket!
Találkozó: Városháza előtt 09:00-kor (a zászlótartóknak és koszorúzóknak). Legyetek ottt időben, mert a pelerineket is fel kell venni és jó lenne elpróbálni a mozgásokat!
Feladat: majd a helyszínen pontosítunk mindent, de két zászlót kell majd tartani a városházánánál egy-egy kísérővel, illetve szintén két zászlót kell a temetőben is. A menetet is a cserkészek vezetik (a huszárok után). Általában 7 koszorú szokott lenni amit el kell helyeznünk, szerintem most is kb ennyi lesz.
Ruházat: kokárda, cserkészing, nyakkendő, fekete hosszú nadrág, fekete ünneplő cipő (fekete zoknival), lehetőleg sötét egyszínű de mindenképpen kapucni nélküli kabát vagy pulcsi (aki nem ilyen ruhában jön az sajnos nem fog tudni koszorúzni, ugyanis nem szeretném ha egy szedett-vedett társaságnak néznénk ki). Készüljetek arra, hogy lehet hideg lesz.
Szeretnék kérni egy kis segítséget a pelerinek és a kalapok szállításához, aki szívesen segítene jelezze nekem! Köszi!
Többieknek: akik nem koszorúznak, 09:20 környékére jöjjenek a városháza elé egyenruhában, kokárdával.
Pali
A szokásokhoz híven március 15-én részt veszünk a városi megemlékezésen, természetesen díszőrséget állunk és koszorúzunk is. Koszorúzásra szeretnék kérni embereket. Elsősorban a Cserkész korosztályból, de jöhetnek nagyobban is (ha nincsen ott a vezetett őrsük). Fontos hogy aki jön az bírja állva végig a menetet és a megemlékezéseket is. Aki jönne koszorúzni, az szóljon nekem előre, hogy körülbelül tudjuk a létszámot. Kb.10-12 ember kéne! ŐVk kérlek hirdessétek minél hamarabb és jelezzétek a jelentkezőket!

Feladat: majd a helyszínen pontosítunk mindent, de két zászlót kell majd tartani a városházánánál egy-egy kísérővel, illetve szintén két zászlót kell a temetőben is. A menetet is a cserkészek vezetik (a huszárok után). Általában 7 koszorú szokott lenni amit el kell helyeznünk, szerintem most is kb ennyi lesz.
Ruházat: kokárda, cserkészing, nyakkendő, fekete hosszú nadrág, fekete ünneplő cipő (fekete zoknival), lehetőleg sötét egyszínű de mindenképpen kapucni nélküli kabát vagy pulcsi (aki nem ilyen ruhában jön az sajnos nem fog tudni koszorúzni, ugyanis nem szeretném ha egy szedett-vedett társaságnak néznénk ki). Készüljetek arra, hogy lehet hideg lesz.
Szeretnék kérni egy kis segítséget a pelerinek és a kalapok szállításához, aki szívesen segítene jelezze nekem! Köszi!
Többieknek: akik nem koszorúznak, 09:20 környékére jöjjenek a városháza elé egyenruhában, kokárdával.
Pali
Kedves Cserkésztestvérek!
Csapatunk idén, március 12-én, vasárnap ünnepli 110. évfordulóját. Jubileumi évünk nyitó programjaként részt veszünk aznap a Vízivárosi templomban egy szentmisén.
8:45-kor találkozunk a templom előtt, a Mindszenty téren. Aki tud, érkezzen egyenruhában.
Szeretettel várunk mindenkit, ünnepeljünk együtt minél többen!
Jó munkát!
Hertelendy Barnabás
cspk.

Kedves Szülők!
Örömmel osztjuk meg a részleteket az idei téli tanyázással kapcsolatban:
- Időpont: 2022. február 24-26.
- Helyszín: Páty
- Indulás: pénteken 15:45-kor találkozó az esztergomi vasútállomáson
- Érkezés: vasárnap 15:00-körül a vasútállomásra
- Költségek összesen: 12000 Ft - ezt a gyülekező során lehet befizetni, kérünk mindenkit, hogy a pontos összeggel érkezzen!
- Étkezés: első napi vacsorát mindenki hozzon - ne felejtsétek, akkor már böjt lesz
Csatolunk egy részletes felszereléslistát, kérünk mindenkit, hogy az alapján pakoljon.
Lehetőleg 2 csomag legyen: egy kicsi, ami útközben a gyerekeknél van (benne innivaló, iratok, utazáshoz elengedhetetlen dolgok) és egy nagyobb, amiben minden más, ami a listán szerepel.
Fontos, hogy csajkacuccra nincsen szükség - a szálláson van elég tányér és evőeszköz a számunkra.
A tanyázáson a gyerekek nem használnak telefont, így legegyszerűbb az, ha nem is hoznak magukkal.
A többiektől a program idejére az őrsvezetők kikapcsolva begyűjtik.
Jó készülődést, hamarosan találkozunk!